A Skorpió színe

A Skorpió október 24-től november 22-ig tart.

A zodiákus évkör nyolcadik állatjegye az Skorpió, szilárd vagyis állandó minőségű jegy  ami abban is megnyilvánul, hogy ragaszkodik a véleményéhez, kitart dolgok mellett. 

A falevelek lehullottak, mély álomba szenderül a világ, csendes szitáló őszi eső ideje, természetesen az eleme a víz.

Az Skorpió színe a bíbor, a bordó, sötétvörös, vagy a gesztenyebarna

Virága: krizantém, sötétvörös virágok, gerániumok, rododendronok.

Uralkodó bolygója: Plútó, a görög mitológiában Hadész istennek, az alvilág urának az egyik neve, a halállal a tudatalattival áll kapcsolatban. ( másik uralkodó bolygója a Mars mint a Kosnak)

Köve: topáz, jáspis, szivárványszínekben játszó opál.

A bíborhoz kapcsolódva az Skorpió személyiségjegyei lehetnek pozitív és negatív tekintetben: céltudatos, erős, intuitív, energikus, szenvedélyes, elragadó, vonzó, erotikus, igéző, támaszt nyújtó, éles elméjű, vagy  heves birtokolni vágyó, túlérzékeny, féltékeny, megszállott, irigy, titokzatos, gyanakvó, könyörtelen

A színekről:

A bíbor a kék és a vörös közé esik, talán jobban használunk az hétköznapi életben ilyen megnevezéseket amikor ilyen színről beszélünk : 

vörös (afrikai mediterráneum), lila (Itália) és csaknem fekete (Atlanti-óceán), ezenkívül hét árnyalata van: világosvörös, ametiszt, lila, skarlát, vérvörös, kékes és feketés, mely a legszebb volt, mert a napfény beesési szögétől függően a kéktől a lilán át a vörös árnyalatáig változott.

Ezeket a színeket az ókorban a Földközi tengerben élő puhatestű élőlényekből nyerték ki, mint pl. a tüskés bíborcsigák. Késöbb pedig a bíbortetűt használták helyettük, majd a karmazsinhoz a kermes-bogyókat.

A színek között az egyik legelőkelőbb volt, a bőség a jólét, gazdagság jelképe. Előállítását pedig nagy titokban tartották, egyetlen gramm festékhez 12 ezer csigára volt szükség. Az ára miatt is, csak az előkelők viselhettek bíbor színt, az uralkodók és az egyház sajátította ki magának a bíborszínű ruházat viselését. Kémiai összetétele a lelőhely és a csigafajták szerint változott. Nem csoda hogy ehhez a színhez az életerő, elegancia, gazdagság, vezető szerep, kifinomultság kapcsolódott.

  bordói vörös
  kárminvörös
  skarlátvörös
  ciklámenvörös
  indiai bíbor
  ametiszt
  püspöklila
  bogáncslila
  ibolya
  íriszviola
  kékesviola
  királykék

Bis -‘barna Gris BrunVilágosbíbor,  Középbíbor, Sötétbíbor, Tyrosi bíbor, Püspöklila, Indigó

 

A barna már előkerült a Szűz jegynél  a föld színe, kapcsolódik hozzá a gondoskodás, hallgatagság, szegénység, szorgalom. Nyugtató harmonikus hatású szín. 

Gesztenyebarna, a mély sötét vöröses barna az ősz színe, a barna nyugalma és a vörös energizáló hatásának a keveréke.

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bíbor_(heraldika)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bíbor_színek

Barna ékszerek

Bordó ékszerek

Lila ékszerek

Vásárolj  limitált számban készült, egyedi üveg ékszereket!

Válassz egyedi ajándékot esküvőre, szülinapra, különböző alkalmakra, évfordulókra!

Ide írhatsz nekem:  info@czinamon-ekszer.hu

Megvásárolható munkák:Bolt       Ha egyedi ólomüveg és tiffany üvegtárgyak is érdekelnek:  Czinamon Glass Art

 

Pin It on Pinterest

Share This