Női ékszer

• • A régészeti leletekből származó első ismert ékszerek, amulettek, főleg a természetből származtak, állati maradványokból és védtek az ártó dolgokkal szemben.
  • Majd az ókorban, főleg Egyiptomban az aranyműves mesterek  különleges státuszban voltak, (egyiptomi nevükön a nuby-k) koruk legmagasabban képzett és leginkább tisztelt kézművesei közé tartoztak. Munkájuk nem csupán dekoráció volt, hanem mélyen vallásos és politikai feladat: az istenek húsát (az aranyat) formálták meg a fáraók és a papság számára.
    Szigorú titoktartásra voltak kötelezve. Az aranyművesek zárt, állami vagy templomi felügyelet alatt álló királyi műhelyekben dolgozták fel a Nubiából és a Keleti-sivatagból beáramló nemesfémet. Minden gramm nyersanyagot királyi írnokok mértek le és dokumentáltak a munka megkezdése előtt és a késztermék átadásakor is, hogy megelőzzék a lopást.  Az aranyműves (nuby) közvetlen főnöke volt a drágakőcsiszolóknak (neshdy) és az üvegpasztát/fajanszot készítő mestereknek (baba), akikkel szorosan együttműködtek a színes berakások elkészítésekor.

A középkori ékszerkészítés és -viselet (kb. 5. századtól a 15. századig) gyökeresen eltért az ókori egyiptomi pompától. Ebben a korszakban az ékszer nem csupán dísz vagy vallási szimbólum volt, hanem a szigorú társadalmi hierarchia, a jogi státusz és a babonás védelem legfontosabb eszköze.

• • Főnemesség: Kizárólag ők viselhettek aranyat, gyöngyöket, gyémántot és rubint.
  • Polgárság (gazdag kereskedők feleségei): Ezüstöt viselhettek, de a drágakövek használatát korlátozták (például nem hordhattak bizonyos méret feletti köveket).
  • Alsóbb osztályok: Csak rezet, ólmot, ónt, fát vagy csontot hordhattak. Ha egy parasztasszony ezüst gyűrűt viselt, súlyos bírságra vagy az ékszer elkobzására számíthatott.

• • A fibula (bross/palásttű): A legfontosabb ékszertípus volt. Ezek a nagyméretű, kör vagy patkó alakú tűk fogták össze a köpenyeket a vállon. A királyi fibulákat rekeszzománccal és hatalmas drágakövekkel díszítették.
  • A gyűrűk sokszínűsége: A gyűrűket nemcsak az ujjak tövén, hanem az ujjperceken is viselték, gyakran kesztyűre húzva. Léteztek pecsétgyűrűk (hivatalos dokumentumok hitelesítésére), sőt méreggyűrűk is, amelyek titkos rekesze port rejtett.
  • Övek és láncok: A nők nehéz, veretekkel díszített fémöveket hordtak, amelyekről hasznos tárgyak lógtak le: kulcsok, imakönyvek vagy illatszeres szelencék (pomanderek), amelyek a középkori városok bűzét hivatottak elnyomni.

• • A ruhák mély kivágása miatt a nyakláncok központi szerepet kaptak. Népszerűek voltak a nehéz aranyláncok, amelyeket hatalmas, színes drágaköves medálokkal egészítettek ki.
  • Hajdíszek és gyöngyhálók: A nők bonyolult, feltűzött frizurákat viseltek, amelyeket gyöngysorokkal, aranyhuzalokkal és drágaköves tűkkel (tremblant) díszítettek. A gyöngy a tisztaság és a luxus abszolút szimbóluma volt – Medici Mária és I. Erzsébet angol királynő portréin látni, hogy szinte tetőtől talpig igazgyöngyök borították őket.
  • Váll- és ruhadíszek: Az ékszereket magára a ruhára varrták fel. Arany veretekkel, drágakövekkel díszítették a ruhák ujjait, fűzőit és szoknyáit.

• • A 19. századi viktoriánus kor (1837–1901) az ékszerek történetének legérzelmesebb, legszimbolikusabb és egyben legbizarrabb időszaka volt. Viktória királynő uralkodása alatt az ékszerek már nemcsak a gazdagságról szóltak, hanem a szerelem, a gyász, a családi kötelékek és a titkos üzenetek hordozóivá váltak.Csak sötét, fénytelen anyagokat lehetett viselni. A legnépszerűbb a fekete borostyán (jet), a fekete onyx, a vulkanizált gumi (vulcanite) és a fekete zománc volt. Divatba jöttek a titkos rekeszes medálok (amelyekben a szerelmesek hajtincsét őrizték), a virágmotívumok és a kámeák.

• • Art Deco és a függetlenség: Az 1920-as években a nők levágatták a hajukat, elhagyták a fűzőt, és a divattal együtt az ékszerek is megváltoztak. Az indák kimentek a divatból, geometriai formák, a szimmetria, a tiszta vonalak, a háromszögek és a körök voltak jellemzőek. A hosszú, lógó fülbevalók és a feltűnő koktélgyűrűk a modern, dolgozó és független nőt szimbolizálták.
  • A Coco Chanel-hatás: Chanel hozta el a legnagyobb áttörést azzal, hogy elfogadottá – sőt divatossá – tette a bizsukat (utánzatokat). Kijelentette, hogy az ékszernek nem a gazdagságot kell mutatnia, hanem a ruha díszének kell lennie. Ezzel az ékszerviselés minden nő számára elérhetővé vált.

        Az 1960-as és 70-es évek feminista hullámaival a nők tömegesen léptek be a munkaerőpiacra, és saját jövedelemmel rendelkeztek. Míg régen a nők szinte kizárólag apjuktól vagy férjüktől            kapták az ékszereket (tulajdonképpen a család vagyonának hordozható biztosítékaként), a 20. század második felére ez teljesen megváltozott. Megjelent a „Right Hand Ring” (jobbkezes              gyűrű) koncepciója: a nők a bal kezükön hordták az eljegyzési gyűrűt (amit kaptak), a jobb kezükre pedig saját maguknak vásároltak gyűrűt a saját keresetükből, ezzel ünnepelve a             pénzügyi és személyes függetlenségüket.

Ma is, a 21. században, a teljes szabadság jegyében, készülnek olyan ékszerek amik nem csak az esztétikát hivatottak képviselni, hanemvalami többről szólnak, mint ez az általam készített mandala medál. Ez a csodálatos motívum a szeretet, szerelem magasabb rendű misztériumának az esszenciáját foglalja magába. A megértés egyszerűsége, pusztán a látványával üzenetet közvetít, ez az üzenet a melegség, béke, megelégedettség.