A mérleg színe az asztrológia tekintetéből

 

A Mérleg jegye szeptember 23-tól október 23-ig tart.

A zodiákus évkör hetedik jegye a Mérleg:

A Mérleg egy kardnális, kifelé forduló jegy,  társaságkedvelő, az emberi kapcsolatok a fontosak, a magányt nehezen viseli.

Az őszi évszak második jegyének nagy az intellektuális és kommunikációs igénye, eleme a levegő.  Gyönyörű őszi időszak ez, színesek az erdők a sok sárguló vörösödő falevéltől, ilyenkor van a vénasszonyok nyara. Ez az október különösen megajándékozott minket még meleg napsütéssel. Annak idején az ókori Rómában az október pont a március ellentéte volt a munkákat illetően, a télre készülődés időszaka, a vízre tett hajókat ekkor húzták partra, szerszámokat élesítették, javították és eltették.

A Mérleg színe a kéknek az árnyalatai, de még a rózsaszín és a halvány zöld is hozzá tartozik.

Virága: mindenféle nagy szirmú rózsa, a hortenzia is és a kék virágok, például a harangvirág. A rózsa a titoktartást, a szerelmet, az életet, a vért, a halált és az újjászületést jelképezi.

Uralkodó bolygója: a Vénusz – a szépség és a szerelem istennője a személyes kapcsolatokat képviseli, mint a Bikánál is. Legendás szépségű istennő Aphrodité tulajdonságaival, templomait a szerelem ligetei vették körül. Az emberi természet nőies vonásait hangsúlyozza.

Köve: a zafír, a jáde és az opál.

A  levegő színeihez kapcsolódva a Mérleg személyiségjegyei lehetnek pozitív és negatív tekintetben: Tapintatos, figyelmes, romantikus, idealista, elbűvölő, higgadt, békés, elegáns, elragadó, művészi, kifinomult tisztességes, elfogulatlan, nyitott, diplomatikus, fejlett szépérzékű, intelligens, vagy éppen határozatlan, ingatag, hiszékeny, könnyen befolyásolható, hiú, különcködő, hízelgő.

A színekről:

A kék alapszín a színkörben.

A kék a földi léten túlra mutat, a transzcendenssel van kapcsolatban, Isten és az angyalok színe a kereszténységben, Mária köpenye is kék. A keleti ortodox egyházban a miseruhák is lehetnek kék színűek. A tiszta tudat ragyogása kapcsolódik hozzá Tibetben, vagy a hallhatatlanság Kínában. A Judaizmusban is jelentős szín a kék „A kék hasonlatos a tengerhez, amely hasonlatos az éghez, amely hasonlatos az Úr szent trónusához”. (Finlay 2004:385)* Az Iszlámhoz is a zöld és kék társul, mert a sivatagi törzseknek a  zöld növényzet és a víz volt rendkívül becses, talán ezzel magyarázható. Allah színe a kék, és a hagyomány szerint Mohamed próféta mindig zöld turbánt és ruhát viselt. Mindig tisztaság és bölcsesség, spiritualitás, pozitív dolgokat kapcsoltak hozzá. A víz színe, annak tápláló ereje gazdagítja.

A rózsaszín sokféle árnyalata a szívcsakrához kapcsolódik, szeretet és szerelem színe, nem véletlenül mondják, hogy rózsaszínben látja a világot. A feltétel nélküli szeretet kapcsolódik hozzá.  

-A keresztények szerint a keresztre feszített Krisztus vére színezte meg. A görög mitológiában a fehér rózsa szirmait  Vénusz vére festette meg, a lábát megsebező tövis miatt.    A muszlimoknál Mohamed amikor felment az égbe verítékéből vörös rózsa lett.  Egy másik magyarázat szerint a paradicsomban Éva, miután megcsókolt egy fehér rózsát, a virág elpirult a gyönyörtől, s vörössé változott. Vagy a római szerelem istene Ámor – Cupidó kiömlött vörös bora festette pirosra a rózsát. A rózsaszínnel már a Bikánál találkoztunk.

A zöld a természet színe, a termékenységgel kapcsolatos. 

Tavaszi életerő kapcsolódik hozzá, a feltámadás és a remény színe a kereszténységben. A zöld  is nyugtató hatású, egészséget, békét, megújulást sugároz. A környezetünkben legtöbbször előforduló szín. Az emberi szem számára is a legkönnyebben megkülönböztethető szín.

A szív csakrához középen a mellkas közepén a zöld szín is kapcsolódik, a szeretet vezérli, itt találkozik a három alsó és a három felső csakraközpont.

A torok csakrához a királykék, világoskék szín kapcsolható, amit a kommunikáció, kifejezés vezérel.

A homlokcsakrához pedig az indigókék, sötétkék van rendelve, a spirituális irányultság, a bölcsesség kapcsolódik hozzá, a központi idegrendszer irányítója.

  •  

Kék ékszerek

Világoskék ékszerek

Rózsazsín ékszerek

Zöld ékszerek

Világoszöld ékszerek

Vásárolj  limitált számban készült, egyedi üveg ékszereket!

Válassz egyedi ajándékot esküvőre, szülinapra, különböző alkalmakra, évfordulókra!

Ide írhatsz nekem:  info@czinamon-ekszer.hu

Megvásárolható munkák:Bolt       Ha egyedi ólomüveg és tiffany üvegtárgyak is érdekelnek:  Czinamon Glass Art

 

Pin It on Pinterest

Share This