0 Termék

Ikrek színe az asztrológiában

Az Ikrek május 22-től június 21-ig tart.

A zodiákus évkör harmadik jegye az Ikrek: 

Az Ikrek a eleme a levegő, változó, a zodiákus első kettős jegye, két oldal viaskodik benne, de ez a sokoldalúságra és több tevékenységre is utal. Ilyen ez az időszak, a tavasz vége, nyár eleje. Várjuk már a meleget, hogy legyen nyár és egy két jó meleg nap után nagyon furcsák a hűvös reggelek. Egyszóval elég változatos. Itt az iskola vége és minden pillanatban a változást akarjuk, de még egy-két hét hátra van. Emlékszem, gyerekkoromban milyen szenvedés volt már a suli vége. Meg amikor évekkel ezelőtt ide költöztünk ahol most is lakunk, meleg volt, aztán meg jött egy pár olyan esős hideg nap, hogy azon gondolkodtam, be kéne fűteni, mert megfagyunk. 

A kettősség van jelen ebben az időszakban minden téren. 

Az Ikrek színe a sárga, vonzódik minden színhez, de a fő szín mégis a sárga:

Virága: gyöngyvirág, levendula, mirtusz

Uralkodó bolygója: Merkur –  a római mitológiából Mercurius , avagy a görög Hermészhez, Zeusz hírvivőjéhez, az úton lévők istenéhez kapcsolódik. A gondolat közlés ami társul hozzá. 

Köve: Achát sávos változó színű féldrágakő

A sárga az a szín, amit szeretünk, mégsem választjuk sokszor,  az Ikrek személyiségjegyei pozitív és negatív oldalról: beszédes, eszes, szórakoztató, élénk, intellektuális, ékesszóló, fiatalos, energikus, találékony, alkalmazkodó, kiszámíthatatlan, nyughatatlan, ideges, feszült,tapintatlan, felületes, megbízhatatlan, felszínes. 

A sárga szín a színkörben: a sárga egy alapszín, amiből a kék hozzáadásával zöldet kapunk, vagy a piros hozzáadásával narancssárgát kapunk. Ha a komplementer párjával használjuk együtt, a színkörben szemben lévő lilával, akkor pedig duplán felerősítik egymás hatását, élénkségét. Persze, ha mint festék összekevernénk őket, akkor kioltanák egymást. A sárga szín legalább olyan erővel bír mint amilyen a bordó volt. 

        

 

 

Az ókorban férfias jellegű, a napistenségek színe volt,  sárga régen az aranyat helyettesítette, az arany pedig a fényre utalt, a fény pedig az isteni dolgokat volt  hivatott bemutatni, de itt is megmutatkozik a kettőssége, hiszen Júdásra is utal és az eretnekségre is. Így azt  a negatív tartalma miatt a latin egyház sokáig nem használta, sőt femininnek tartották ezért sem használták, a sárgát és az aranyat megkülönböztették, az utóbbi a dicsfényt jelentette.

Mint a fény színe erőteljesen aktivizáló, pozitív hatása van, derűs boldog hangulatot áraszt. Figyelem felkeltő, olykor válhat idegesítővé is, túlságosan vibrálóvá is. Maga a szó ótörök eredetű és a jelentése, hogy sápadt, fehéres.  Még a szólásokban, közmondásokban is kettős értelmű, a jelentése vagy a gazdagságot, pozitív dolgokat, vagy negatív oldalról irigységet, önteltséget, gyávaságot, betegséget olyan dolgot jelent, ami nem sikerült. 

A sárga szín az ősi hindu iratok alapján és a buddhizmusban a harmadik csakrához kapcsolódik: Manipura – vagy „ékkőváros”, a köldöknél. Szimbóluma a tízszirmú sárga lótusz, belsejében az egyik hegyére állított háromszöggel. A buddhizmusban a narancssárga színhez a földi javakról való lemondást is társítják, maga Buddha is narancsszín köpenyt húzott, mikor maga mögött hagyta királyi címét és palotáját.  A buddhista szerzetesek ruhája is sárga és vörös színekből áll, ami  a spirituális értelemben vett gazdagságot szimbolizálja. A sárga színben, a fény színében persze ott a megvilágosodás ígérete is. 

Kínában csak a császár viselhette a sárga színt, a termékeny föld és a dicsőség színe volt, de keleten máshol is uralkodói színként tartják számon. 

A hinduizmusban a kasztrendszerben a vaisják  kézművesek, kereskedők,  földművesek színe.

 

Ikrek színe

Ikrek színe

Inspiráció:

Vogue

Sárga ékszerek

Arany ékszerek

Vásárolj  limitált számban készült, egyedi üveg ékszereket!

Válassz egyedi ajándékot esküvőre, szülinapra, különböző alkalmakra, évfordulókra!

Ide írhatsz nekem:  info@czinamon-ekszer.hu

Megvásárolható munkák:Bolt       Ha egyedi ólomüveg és tiffany üvegtárgyak is érdekelnek:  Czinamon Glass Art

 

Pin It on Pinterest

Share This